júl
13

Be kell látnom, hogy súlyos hibát követtem el, amiért kellőképpen szégyellem is magam,  véletlenül felraktam a nyers fordítást az igazi cikk helyett és a furcsa szöveg láttán a kedves szerkesztők kirakták a bejegyzésemet a kezdőoldalra. Természetesen nem az ő hibájuk, figyeltem volna jobban. Reggel hirtelen felindulásból töröltem is mindent, ezúton is elnézést kérek a kommentelőktől, teljesen igazuk volt, minősíthetetlen anyag került föl, amit nem engedhettem volna meg magamnak. Nem kívánom tovább nyalogatni a sebeimet, csak azt sajnálom, hogy sikerült ilyen rossz véleményt kialakíttatni magamról. Először úgy gondoltam, hogy nem írom meg újra a cikket, de átgondoltam. Ha nem tenném közé az "egészséges" változatot, akkor elismerném, hogy csak ennyire vagyok képes.

Térjünk azonban át a Zippora, amiről nem azért írtam, mert szeretem a terméket, vagy reklámot akartam volna csinálni nekik, hanem azért, hogy bemutassak egy olyan márkatörténetet, amiben a márkaépítés lehet, hogy néha túl erőteljes, túl amerikai, de mindenképpen megismerésre érdemes.

zippo_alap.jpgTehát újra kezdem a mesét. Hol volt hol nem volt, volt két férfi, akik még 1932-ben üldögéltek egy szórakozóhelyen Pennsylvaniában, ahol akkor még lehetett dohányozni és nem volt szégyen sem, tehát egyikük rágyújtott, mégpedig egy ormótlan nagy öngyújtóval. Olyan nagy volt ez az öngyújtó, hogy bizony két kézzel kellett fogni. Másikuk, történetesen George Blaisdell, meg is kérdezte tőle, hogy miért használja ezt a nem éppen kényelmes darabot. A barát azt válaszolta, hogy azért, mert ez kifogástalanul működik. Ez volt az a momentum, ami elindította a Zippo immár 80 éve tartó pályafutását, ami arra alapozott, hogy az amerikaiknak szükségük van egy megbízható öngyújtóra. Tudom, megint lehet fanyalogni, hogy biztos másra sem volt szükségük szegényeknek, mint öngyújtóra, de először is, egy másik ország, másik kultúra és másik nézőpont, másodszor pedig, a márka 80 éveZ1 szorolap.jpg létezik és világszerte ismert.

Blaisdell először bárokban elhelyezett szórólapokon hirdette a terméket, azt állítva róla, hogy a ventilátor-próbát is kiállja, azaz egy bekapcsolt ventilátor 1 méteres körzetében minden gond nélkül rá lehet gyújtani vele. Azt is vállalta, hogy, amennyiben nem működik, visszafizetni a vásárlóknak az öngyújtó árát.

z2 szorplap.jpgA későbbiekben is ezt a garancia vonalat erősítette, amikor egy akkor divatos Esquire című férfimagazinban 3000 dollárért egész oldalas hirdetést vásárolt 1937-ben. A hirdetésben szerepeltek maguk a termékek (akkor már több gravírozott mintával állították elő őket) és természetesen egy csinos hölgy is, aki szemmel láthatóan igen szeles időben próbál rágyújtani, de a Zippo kiállja a szélpróbát.Ezzel is a "szélálló" kifejezést igyekezett tudatosítani a termék kapcsán a vásárlókban.

A Zippo maga is reklámhordozó lett a későbbiekben, amikor a Kendall társaságkendal.jpg 500 darab, a cég logójával ellátott terméket rendelt. Úgy vélik, ez volt az első eset, amikor a Zippo reklámajándékként szerepelt, és az ebből a sorozatból való darabokat különösen nagy becsben tartják a gyűjtők.

A második világháború idején a Zippo sajátos szerepet vállalt, hadiszállító lett, Amerikában akkoriban nem lehetett ilyen márkájú öngyújtót vásárolni. A gyártó azonban ebből is reklámot kovácsolt, közzétett egy hirdetést, melyben tájékoztatja a vásárlóit, hogy minden általuk gyártott termék az országhatáron kívülre, a külföldön harcoló amerikai katonákhoz kerül, és felhívja a polgári lakosság figyelmét arra, hogy nagyon vigyázzanak az öngyújtóikra mert egy ideig nem tudják majd őket pótolni, őrizzék kincsként.

Legendák születtek arról, hogy hogyan mentette meg a Zippo a katonák életét (valóságtartalmukat nem sikerült ellenőriznem). Egyik változat szerint a sebesült katona az öngyújtó fényével jelezte a bajtársainak, hogy hol van, a másik változat arról mesél, hogy a katona zsebében lévő öngyújtó felfogta a golyót, ezzel mentve meg a tulajdonosa életét.

zippoauto.jpgVége lett a háborúnak és a Zippo, egészen pontosan George Blaisdell új ötlettel állt elő a reklámkampányuk kapcsán: megálmodott egy autót, ami úgy néz ki, mint a Zippo öngyújtók, és az autó 1947-ben valósággá vált.

Az 1950-es években a karácsonyi vásárlási hullámot is meg akarták lovagolni az új "karcsú" öngyújtóikkal, amiről azt hirdették: olyan új, hogy ilyet még senki nem kapott Karácsonyra!

További érdekesség még a márka kapcsán, hogy a mai ismertségének nagy részéhez a szórakoztatóipar járult hozzá. Sok filmben láthatjuk feltűnni a jellegzetes formáját, például "Pulp Fiction"-ban vagy "X-Men"-ben. A cég büszkén állítja magáról, hogy nem fizet a termékmegjelenítésért. A Zippo másik nagy büszkesége, hogy csak a legyártott termékek 1,68%-át küldik vissza hozzájuk javításra a vásárlók, a többi kifogástalanul működik. Itt már józan paraszti ésszel gyanakodni kezd az ember, lehet hogy csak ennyi jut vissza hozzájuk, de talán részben azért, mert drágább lenne a postaköltség, mint a javítás értéke.

Eddig tartott a mese a Zippo öngyújtókról.

Forrás: sostav.ru

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr274651206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása